fbpx
Szélig Annamária népmese ujjbáb gyűjteményével - Fotó: Hauptmann Tamás

"A magyar népmese olyan, mint a nemez. Ősi, a föld adta nekünk. Múltja van. Ereje van."

Közel egy éve ismerkedtem meg Annamarival az interneten. Akkoriban kezdett foglalkoztatni a gondolat, hogy talán érdemes lenne megpróbálkozni néhány nemezem értékesítésével. Mivel legszívesebben mesélő nemezeket készítettem már akkor is, volt néhány ujjbábom s más apróságom a szekrényfiókban, amiket elkezdtem megmutatni a nagyvilágnak.
Annamari volt a legelső igazi vásárlóm, aki ismeretlenül talált rám, és már a kezdeti néhány üzenetváltásunkból kiderült, hogy nem egyszerű adok-veszek lesz ez. Amikor megtudtam, hogy nem csak hogy óvónéni, hanem szívügye a drámapedagógia és a magyar népmese, és olyan nemez bábkészletet szeretne gyűjteni, amivel népmeséket játszhat gyerekekkel, gyerekeknek, akkor a saját, dédelgetett álmaimat éreztem visszaköszönni. Közel vinni a gyerekekhez nemezen keresztül a népmeséket, és népmeséken keresztül a nemezt, egymással összefonódva, összekapaszkodva (akárcsak a gyapjúszálak), minél szélesebb körben, az otthonok falain túl is.

Nagy szeretettel mutatom be nektek Annamarit, ismerjétek meg őt és értékes gondolatait!

 

A nevem Szélig Annamária. Óvónéniként dolgozom abban a kisvárosban, ahol élek. Ebben a kisvárosban, Jánossomorján az az óvoda, ahol én dolgozom, a házamtól 30 emberlépésre, 5 óriáslépésre és 100 törpelépésre van. Nem állítom, hogy mindig óvónéni szerettem volna lenni.
Mikor még gyermek voltam, jobban érdekelt a világutazó, a megmentésre váró királylány, a bölcsességét humorba rejtő udvari bolond, vagy a róka koma szerepe. A döntésem nem bánom, mert a gyerekekkel töltött idő szeretetén kívül öröm számomra, hogy óvónéniként bármelyikké átváltozhatom.

"Népmese népek" vizes-nemezes technikával készítve - Fotó: Hauptmann Tamás

A Varázs Padlás Kézműves Műhellyel Szilágyi Editen keresztül találkoztam. Keresgéltem bábokat, már régóta keresgélek bábokat, és egyszer csak elém toppant egy táltos paripa. Olyan csodálatos volt, a nemez mellett selyemből készült, és így már szinte látni lehetett, hogy ez a paripa gyorsabban száll, mint a gondolat. Edittel levelezni kezdtünk, és hamar kiderült számomra, hogy megtaláltam azt az alkotót, aki a báb elkészítésekor a technikai tudás mellett belelát a magyar népmese világába is.
Nagyon jól tudja és érzi, hogy a táltos paripa mitől lesz az, aki elviszi a királyfit, és együtt megmentik a királylányt. Az is kiderült, hogy mindketten szeretjük a magyar népmeséket. Így álmodtunk közösen egyet, hogy Edit megalkotja a magyar népmesékben szereplő karaktereket. Nekem csak annyi a dolgom, hogy játsszak és játszani hagyjak ezekkel az igaz bábokkal.

A magyar népmese olyan, mint a nemez. Ősi, a föld adta nekünk. Múltja van. Ereje van. Óvónéniként már első meséléskor azt éreztem, hogy a szavak belőlem jönnek, nem idegenek. Nem akarnak tanítani, mégis megteszik azt, ősi bölcseletként.

Egyszer, mikor kezdő óvónéni voltam, és altatnom kellett, egy kislány nagyon sírt, mert hiányzott neki az édesanyja. Bárhogy próbáltam, nem sikerült megvigasztalnom. Volt a csoportban egy kislány báb. Felhúztam a kezemre és játszani kezdtem. Elmondtam, hogy mennyire hiányzik az édesanyám, és megengedhetné, hogy mellé bújjak, mert úgy nem fog annyira hiányozni. Attól kezdve együtt aludtak és vigyáztak egymásra. Egy nap a kislány levette a bábot délelőtt is, és játszani kezdett vele. Bábozott, teljes átéléssel, köréje gyűltek a gyerekek és nézték.

Kezdődhet a mese... - Fotó: Hauptmann Tamás

Bár egyáltalán nem vagyok szakértő, szeretem azokat a bábokat, akik a képzelettel kelnek életre. Szeretem, hogy nemezből készültek, kézzel, meleg vízzel, mintha a természet adta volna őket.

Kis városunkban van egy könyvtár. Ott dolgozott egy igazi könyvtáros lány. Ő megálmodta, hogy a könyvtár udvarán egy zegzugos olvasópark szülessen. Első lépésként egy fát ültetett az udvar közepére, hogy árnyat adjon az ott olvasóknak. Meghívott bennünket, az óvodai csoportommal, hogy menjünk el erre az eseményre. Elvittem a bábjaimat is. Az égig érő paszulyt meséltem el a
segítségükkel. Ez az esemény volt az első, mikor velem tartottak a bábjaim. De azóta is velem vannak, nap mint nap az óvodában. Hű barátaim lettek.

 

- Szélig Annamária, B. Szilágyi Edit -

Célba ért üzenet