fbpx
Kijelentkezés

  B. Szilágyi Edit vagyok, hajdanvolt óvodapedagógus, ma népi kézműves nemezkészítő. 

💛 Egy kézműves vásárban láttam először nemezt, színpompás tűzmadár formájában. Lenyűgözött a látvány és az anyag különleges tapintása. Hajtott a vágy, hogy kifürkésszem a titkot, hogyan készülhet textil szövés nélkül, hogyan alakítható térbeli tárggyá varrás nélkül.
Utam a Nádudvari Népi Kézműves Szakközépiskolába vezetett, ahol nemzetközi hírű nemezkészítő mesterektől: Vetró Mihálytól és Árvai Anikótól tanulhattam a szakma fortélyait.

💚 A nemez olyan csodálatos természetes anyag, aminek a létrejöttéhez egyetlen élőlénynek sem kellett meghalnia.
A forró vizes nemezelés - ahogyan én is dolgozom - a legősibb, több ezer éves múltra visszatekintő, belső-ázsiai gyökerű textilkészítési mód, mindössze gyapjú, víz és szappan szükségeltetik hozzá. Puszta kézzel, hosszú órákon keresztül simogatom, gyúrom az anyagot, míg a kusza gyapjúszálak eltéphetetlen egységbe kapaszkodott nemezzé formálódnak.

🧡 Ez a technika mindent ötvöz, amit az alkotásban általában szeretek: “rajzolom” a mintákat, “festem” a színeket, térbelivé “formázom” az anyagot szabás-varrás nélkül, szabadon, kreatívan. A gyapjút időnként más természetes anyagokkal (növényi rostokkal, selyemmel, fémmel, bőrrel, fával) is társítom.

Amikor alkotok, úgy érzem, valamiféle titkos ősi tudás birtokában vagyok. Ezt a tudást és különleges hangulatot igyekszem átadni a Varázs Padlásomon a nemezeimmel, és a saját készítésű videóimmal, fotóimmal egyaránt.

🐉 Alkotásaim témáját főképp a magyar népmesék és legendák kiapadhatatlan kútjából merítem, és saját fantáziavilágommal elegyítem. A színek és minták kiválasztásánál visszanyúlok az ősi, szakrális szimbólumokhoz.

Legszívesebben mesejátszó készleteket, legendamesélő és népmesei ihletésű nemeztakarókat készítek, tovább örökítve a népmesékben rejlő archaikus tudást, és élővé téve a nemezelést, mint mesterséget.
A gyakorlatban is igyekszem átadni a tapasztalataimat, játszóházi foglalkozásokon élőben, az oktatóanyagaim segítségével pedig virtuálisan segítek felfedezni a vizes nemezelés teremtő csodáját és az alkotás örömét.

💙 Szívesen veszek részt művészeti kiállításokon, de a legnagyobb boldogság számomra, amikor a nemezeim gyerekkézbe kerülnek. Érdekes tapintásuk, játékba csalogató színük, formájuk a gyerekeket ugyanúgy elvarázsolják, ahogy az egykor látott tűzmadár engem.

Vásárlóim elsősorban tudatosan nevelő családok, akik számára kiemelten fontos az értékközvetítés, és a szerves műveltség átörökítése, de nagy örömömre egyre több óvdapedagógus, tanító, drámapedagógus, fejlesztőpedagógus is felfedezi a mesejátszó készleteimben rejlő szakmai lehetőségeket.

🧙‍♀ Gyertek fel velem a Varázs Padlásomra! Kutassuk ki együtt, éljük meg és adjuk át gyermekeinknek is őseink nemezbe, népmesékbe rejtett titkait, kollektív bölcs tudását, közösségformáló, generációkon átívelő megtartó erejét.

Szakmai örömeim:
- 2018. 06. 07. - Népi kézműves nemezkészítő lettem
- 2018. - kiállítás a püspökladányi Fészek óvodában és társalkotóként a Napfény óvodában
- 2018. 03. 02. - kiállítás társalkotóként a hajdúszoboszlói Kulturális Központ galériájában
- 2019. 04. 05. - kiállítás társalkotóként Cegléden a Ceglédi Galériában
- 2020. 02. 15. - kiállítás társalkotóként a hajdúszoboszlói Kulturális Központ galériájában - "Egy kalap alatt"
- 2020. 06. 05. - a Hagyományok Háza „Most van időm alkotni –Több leszel ha alkotsz” pályázati felhívására  készített sárkányos nemeztakaróm a Népművészeti Módszertani Műhely szakmai döntése alapján díjazásban részesült
- 2020. 11. 06. - kiállítás társalkotóként a debreceni Tímárházban Rácz Zoltán építész terveiből inspirálódva
- 2020. 11. 23. - bemutatkozás a A NÁDUDVARI NEMEZ MŰHELY című könyvben
- 2021. 01. 09. - bemutatkozás a Hajdú-bihari Napló Helyi érték rovatában, "A jó nemez egy életre szól" című cikkben (ITT olvasható)
- 2021. 06. 09. - kiállítás társalkotóként a Debreceni Akadémiai Bizottság székházában Rácz Zoltán építész terveiből inspirálódva
- 2021. 09. 14. - kiállítás társalkotóként a nagyrábéi Kossuth Lajos Művelődési Házban - "Mesélő nemezeink"
- 2021. 11. 11. - bemutatkozás az egyszervolt.hu portál Napocska hírmondójában (ITT olvasható)
- 2022. 01. 22. - kiállítás társalkotóként a magyar kultúra napján a biharnagybajomi Szűcs Sándor Művelődési Házban
- 2022. 05. 07. - kiállítás társalkotóként a Sárrétudvari Művelődési Ház Népművészeti kiállításán
- 2022. 08. 19-21. - mesterségbemutató a 36. Mesterségek Ünnepén
- 2022. 10. 17. - "Mesélő nemezek" - kiállítás a püspökladányi Fészek óvodában

Magam készítem, szerkesztem, barkácsolom a honlapomat, és a rajta található fotókat, videókat is. Alkotás valahol ez is...

– B. Szilágyi Edit –